Akadálymentes nézet
  • muvhaz2.jpg
  • muvhaz1.jpg
  • szoc2.jpg
  • orvosi.jpg
  • rav4.jpg
  • rav3.jpg
  • isk1.jpg
  • szoc1.jpg
  • posta.jpg
  • isk3.jpg
  • szoc3.jpg
  • polg1.jpg
  • polg2.jpg
  • isk2.jpg

Bursa Pályázati kiírás (B típus)

Friss hírek

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

 

Tömörkény Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával

együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján
 ezennel kiírja a 2016. évre

a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára,

összhangban

 

§  a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

§  a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet

§  a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény

§  a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet

§  a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

§  az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.)

§  az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)

§  Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

§  a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény

vonatkozó rendelkezéseivel.

 

 

1.   A pályázat célja

 

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás; a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi támogatás. Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és megyei ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatait az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Támogatáskezelő) végzi, míg az elbírálási feladatokat az ösztöndíjpályázathoz csatlakozó települési és megyei önkormányzatok látják el.

 

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szolgál.

 

 

2.   Pályázók köre

 

A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet 18. § (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A Kormányrendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény „lakóhely” fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud igazolni.]

 

Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:

 

a) a 2015/2016. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;

vagy

b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;

 

és a2016/2017. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatásiszakképzésben kívánnak részt venni.

 

Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:

-       a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatot ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója

-       doktori (PhD) képzésben vesz részt

-       kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban.

 

A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2016/2017. tanévben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben ténylegesen megkezdik.

 

3.    A pályázat benyújtásának módja és határideje

 

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

 

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

 

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának

határideje: 2015. november 9.

 

A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál kell benyújtani.

 

A pályázat kötelező mellékletei:

 

1.         Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.

 

2.         A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:

-        A pályázó és a vele közös háztartásban élőkről nyilatkozat és a kérelem benyújtását megelőző hónapra vonatkozó jövedelemigazolás.

-        Az egyszerűsített foglalkoztatás esetén az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó munkaszerződés másolatát, amennyiben szerződéssel nem rendelkezik nyilatkozatot/ nyilatkozatokat az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemről.

-        Jogviszonyból keletkező ellátásokból – nyugdíj, családi pótlék, árvajáradék, stb. – származó jövedelmét a kérelem benyújtását megelőző hónapra vonatkozó jövedelemigazolással, érvényes nyugdíjszelvénnyel, banki számlakivonattal, határozattal kell igazolni.

-        Nyilatkozattételi kötelezettség nemleges esetben is fennáll, a kérelmezőnek és családtagjainak büntetőjogi felelőssége tudatában kell nyilatkozni.

-        A ténylegesen kapott és fizetett gyermektartás díj igazolását (bírósági ítélet, postai feladóvevény vagy folyószámla kivonat, nyilatkozat stb.)

-        Tartós betegség, rokkantság esetén az erről szóló orvosi igazolás.

-        Az „A” típusú pályázathoz kötelező mellékelni a felsőoktatási intézmény által kiállított eredeti jogviszony igazolást.

-        Ha a pályázó testvérei is tanulói hallgatói jogviszonyban állnak és 18 év felettiek, az erről szóló iskolalátogatási bizonyítvány.

-        Egyéb a pályázatot benyújtó szociális helyzetének megítéléséhez figyelembe vehető igazolások.

 

A további mellékleteket az elbíráló települési önkormányzat határozza meg.

 

A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.

 

Egy háztartásban élők:a pályázó állandó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen együttlakó, ott bejelentett vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek.

 

Jövedelem:

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett

- a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, és

- az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

 

Elismert költségnekminősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel, vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

 

Befizetési kötelezettségnekminősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

 

Nem minősül jövedelemnek

a)    a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, az önkormányzati segély, rendkívüli települési támogatás, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás,

b)    a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány,

c)     az anyasági támogatás,

d)     a tizenharmadik havi nyugdíj és a szépkorúak jubileumi juttatása,

e)    a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás,

f)     a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás,

g)    az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzésnek, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján történő munkavégzésnek, valamint a természetes személyek között az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezések alapján háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony keretében történő munkavégzésnek (a továbbiakban: háztartási munka) a havi ellenértéke,

h)     a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíj,

i)       az energiafelhasználáshoznyújtott támogatás;

j)      a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel.

 

 

4. Adatkezelés

 

A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy az EPER-Bursa rendszerben rögzített, a pályázati űrlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerből pályázata kizárható, a megítélt támogatás visszavonható.

 

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy:

a)    a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat és a Támogatáskezelő részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából – átadja, illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt maga kezelje;

b)    a Támogatáskezelő személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából az ösztöndíj időtartama alatt kezelje;

c)    a felsőoktatási intézménybe történő felvételi jelentkezése eredményéről az Oktatási Hivatal a Támogatáskezelőnek, illetőleg a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson;

d)    a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról a Támogatáskezelőnek, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson,

e)    a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása, valamint a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.

 

A pályázók büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentik, hogy a pályázati űrlap benyújtásakor felsőoktatási intézménybe még nem nyertek felvételt.

 

5. A pályázat elbírálása

 

A beérkezett pályázatokat az illetékes települési önkormányzat bírálja el 2015. december 7-ig:

 

a) Az elbíráló önkormányzat a pályázókat hiánypótlásra szólíthatja fel a formai ellenőrzés és az elbírálás során, az önkormányzat által meghatározott határidőben, amely azonban nem lépheti túl a pályázatok önkormányzati elbírálási határidejét. Az önkormányzat hiánypótlást csak olyan dokumentumokra kérhet be, amelyeket a pályázati kiírásban feltüntetett. A hiánypótlási határidő: ….. nap;

 

b) az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Az elutasítás indoklásaként nem jelölhetők meg olyan okok, amelyeket a formai ellenőrzés vizsgál és azon megfelelőként lettek megjelölve;

c) az EPER-Bursa rendszerben nem rögzített, nem a rendszerből nyomtatott pályázati űrlapon, a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja, és kizárását írásban indokolja;

d) minden határidőn belül benyújtott, formailag megfelelő pályázatot érdemben elbírál, és döntését írásban indokolja;

e) csak az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező pályázókat részesítheti támogatásban;

f) az elbírálás során korra, fajra, nemre, bőrszínre, felekezeti vagy világnézeti hovatartozásra, tanulmányi eredményre tekintet nélkül, kizárólag a pályázó szociális rászorultságának objektív vizsgálatára tekintettel járhat el.

 

A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet.

 

A "B" típusú ösztöndíjasok szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer jogosult és köteles felülvizsgálni. Amennyiben az ösztöndíjas a szociális rászorultság vizsgálata során az önkormányzat által kért igazolásokat nem bocsátja rendelkezésre, vagy az önkormányzattal a vizsgálat során az együttműködést egyéb módon kifejezetten megtagadja, az önkormányzat az ösztöndíjas szociális rászorultságának megszűntét vélelmezi, azaz az ösztöndíjas ösztöndíját elveszíti. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezik a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.

 

A felsőoktatási intézménybe jelentkezők számára megítélt támogatást az önkormányzat visszavonhatja abban az esetben is, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat területéről. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezik a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.

 

6. Értesítés a pályázati döntésről

 

A települési önkormányzat a meghozott döntéséről és annak indokáról 2015. december 17-ig az EPER-Bursa rendszeren keresztül elektronikusan vagy postai úton küldött levélben értesíti a pályázókat.

 

A Támogatáskezelő az önkormányzati döntési listák érkeztetését követően 2016. január 22-ig értesíti a települési önkormányzatok által nem támogatott pályázókat az önkormányzati döntésrőlaz EPER-Bursa rendszeren keresztül.

 

A Támogatáskezelő az elbírálás ellenőrzését és az intézményi ösztöndíjrészek megállapítását követően 2016. március 11-ig az EPER-Bursa rendszeren keresztül értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.

 

A pályázó a felvételi értesítő másolatának megküldésével köteles 2016. augusztus 31-ig a Támogatáskezelő részére bejelenteni, hogy a 2016/2017. tanévben melyik felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Továbbá a pályázó köteles nyilatkozni arról, hogy a 2016-os felvételi évet megelőzően nyert-e felvételt felsőoktatási intézménybe. Az a pályázó, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható.

 

Amennyiben a "B"típusú pályázat során támogatásban részesülő ösztöndíjas a támogatás időtartama alatt sikeresen pályázik "A"típusú ösztöndíjra, "B"típusú ösztöndíját automatikusan elveszti.

 

 

7. Az ösztöndíj folyósításának feltételei

 

Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2016/2017. tanév első félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.

 

Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.

 

A felsőoktatási intézményeknek az ösztöndíj kifizetésének megkezdését megelőző – az ösztöndíj igénybevételére vonatkozó jogosultsági ellenőrzés keretében – mind az önköltséges, illetve költségtérítéses, mind a magyar állami (rész)ösztöndíjas, illetve állam által támogatott képzési forma esetén – az ösztöndíj igénybevételére való jogosultság időtartamát a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 47. § szerinti támogatási idővel azonos számú félévben kell meghatározniuk, azzal, hogy a félévek számításánál mind az önköltséges, illetve költségtérítéses, mind a magyar állami (rész)ösztöndíjas, illetve állam által támogatott képzési formában folytatott tanulmányi időt figyelembe kell venni.

 

Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, vagy nem felel meg a pályázati kiírás feltételeinek, (kivéve, ha az a folyósítás első féléve) az ösztöndíj folyósítása - a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül - teljes egészében szünetel.

 

8. Az ösztöndíj folyósítása

 

Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév:

a 2016/2017. tanév, a 2017/2018. tanév és a 2018/2019. tanév.

 

Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2016/2017. tanév első féléve.

 

Az önkormányzatok egy tanulmányi félévre egy összegben utalják át a Támogatáskezelő Bursa Hungarica számlájára a támogatott hallgatók öthavi önkormányzati támogatási összegét. A Támogatáskezelő a beérkezett önkormányzati ösztöndíjrészeket a kifizetőhelyek (felsőoktatási intézmények) szerint újracsoportosítja, majd a jogosult hallgatók után továbbutalja a kifizető felsőoktatási intézményekhez abban az esetben, ha a felsőoktatási intézmény a hallgatók jogosultságát visszaigazolta, és az önkormányzat utalási kötelezettségét teljesítve a pontos támogatási összeget továbbította a Támogatáskezelő számlájára.

 

Az intézményi ösztöndíjrész forrása az 51/2007. (III.26.)Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése értelmében az intézmények költségvetésében megjelölt elkülönített forrás.

 

Az ösztöndíjat (mind az önkormányzati, mind az intézményi ösztöndíjrészt) az a felsőoktatási intézmény folyósítja a hallgatónak, amelytől a hallgató – az állami költségvetés terhére –a hallgatói juttatásokatkapja. Amennyiben a hallgató egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, aza felsőoktatási intézmény folyósítja számára az ösztöndíjat, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató számára az állami felsőoktatási intézmény folyósítja az ösztöndíjat. A kifizetés előtt a jogosultságot, valamint a hallgatói jogviszony fennállását az intézmény megvizsgálja.

 

Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban: 2016. október.

Az önkormányzati ösztöndíjrész kifizetése az őszi félévekben október hónaptól, a tavaszi félévekben március hónaptól, de legkésőbb a felsőoktatási intézményhez történő átutalást követő első ösztöndíj-kifizetéskor indul, majd a továbbiakban az ösztöndíjfizetés rendje szerint történik.

Az intézményi ösztöndíjrész folyósítása október, illetve március hónapban kezdődik, azt a hallgatói juttatásokkal azonos rendben kell kifizetni. Az intézményi ösztöndíjrészt abban az esetben is ki kell fizetni, ha az önkormányzati ösztöndíjrész fedezete nem áll rendelkezésre az intézmény számláján. Az intézményi ösztöndíjrész független minden más, a felsőoktatási intézményben folyósított támogatástól.

 

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB-járulékfizetési kötelezettség nem terheli (lásd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. sz. melléklet 3.2.6. és 4.17. pontját).

 

9. A pályázók értesítési kötelezettségei

 

Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesítenia folyósító felsőoktatási intézményt ésa Támogatáskezelőt (1381 Budapest Pf. 1418). A bejelentést az EPER-Bursa rendszeren keresztül kell kezdeményeznie. Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:

-       tanulmányok halasztása;

-       tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási forma megnevezésével);

-       tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma, finanszírozási forma) változása;

-       személyes adatainak (név, lakóhely, elektronikus levelezési cím) változása.

 

Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárását követően, legkésőbb június 30-ig, illetve január 31-ig ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat igényt.

 

Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.

 

Az ösztöndíjas lemondhat a számára megítélt támogatásról, amit az EPER-Bursa rendszerben kezdeményezhet és az onnan letölthető Lemondó nyilatkozatot aláírva és postai úton, ajánlott levélként megküldve a Támogatáskezelő címére jelenthet be. A Lemondó nyilatkozat beküldésével az ösztöndíjas a nyertes ösztöndíjpályázatát megszünteti, azaz a megjelölt félévről és az ösztöndíj további félévi részleteiről is lemond.

 

Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.

 

10. Lebonyolítás

 

Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos központi adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és a megyei önkormányzati ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

 

A Támogatáskezelő elérhetősége:

 

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Bursa Hungarica

 

1381 Budapest Pf. 1418

Tel.: (06-1) 795-5600

E-mail: bursa@emet.gov.hu

Internet: www.emet.gov.hu (Bursa Hungarica)

 

Népszerű tartalmak

Friss hírek